F

FANG FANG / FANG FANG / 方方

Fang Fang

Fang Fang (方方, pinyin hangsúlyjelekkel: Fāng Fāng, népszerű magyar átírással: Fang Fang), eredeti neve Wang Fang (汪芳, pinyin hangsúlyjelekkel: Wāng Fāng, népszerű magyar átírással: Vang Fang), nő, 1955-ben született Nanjingban (Nanking), de Wuhanban, Hubei tartományban nőtt fel. Családja Jiangxi tartomány Pengze megyéjéből származik. 1974-ben fejezte be a középiskolát, ezután kikötői rakodómunkásként dolgozott Wuhanban. 1978-ban felvették a Wuhani Egyetem kínai szakára. A Mai Hírességek és a Jangce Irodalmi és Művészeti Magazinlapigazgatójaként és főszerkesztőjeként dolgozott. Jelenleg a Hubei Tartományi Írószövetség elnöke, a Kínai Írószövetség Országos Bizottságának a tagja, első rangú minősítéssel rendelkező író. Legfontosabb művei a Wuni-tó krónikája 《乌泥湖年谱》, a Víz az idő alatt 《水在时间之下》 és Wuchang 《武昌城》 című regényei; Gondolatok az öreg lushani udvarház láttán 《到庐山看老别墅》, a Hankou viharos évei《汉口的沧桑往事》 című esszégyűjteményei, a Látkép 《风景》, a Vágtató lángok 《奔跑的火光》, a Szeret vagy nem szeret, de a szívembe égett 《有爱无爱都铭心刻骨》című novellagyűjteményei, valamint az ötkötetes Fang Fang összegyűjtött művei 《方方文集》 és a Fang Fang kisregényei 《方方中篇小说集》 hét kötetben. Több mint száz regénye és esszékötete jelent meg eddig, amelyek közül számos művet lefordítottak japán, olasz, portugál, koreai, thai, angol, spanyol és egyéb nyelvekre.

Fang Fang Látkép című elbeszélésének megjelenését a kritikusok az "újrealizmus nyitányaként" üdvözölték, ezt követően Fang Fang a kínai újrealizmus egyik legjelentősebb képviselőjévé vált. A Látkép története a felszabadulás előtt kezdődik, és Hankou városában, egy menekültek lakta körzetben élő házaspár életét, küzdelmeit ábrázolja. A házaspár a folyóparton, egy saját maguk által összeeszkábált, csupán tizenhárom négyzetméteres kis kunyhóban húzza meg magát, hét fiúk és két lányuk születik. Fang Fang egy kísértet szemszögéből ábrázolja a történetet, ami elidegenítő hatással van az elbeszélőmódra. A regény a meztelen, nyers valóságot tárja elénk, és ahogy leszámol az ideológiai szemellenzőkkel, az elbeszélés meghökkentően újszerűnek és élethűnek hat. A Wuni-tó krónikája című regény kronologikus módon jegyzi fel a kínai értelmiség tragikus sorsát az 1950-es évek közepétől az 1960-as évek elejéig. Természetes, egyszerű nyelvezettel írja le a mindennapi élet triviális eseményeit. Ez a triviális, mindennapi élet azonban felőrölte a kínai értelmiség egy egész nemzedékének lelkét és tehetségét. Az őrlődés néma tragédiája pedig sokkal felkavaróbb, mint a jajgatástól hangos tragédia. A szétszaggatott szív 《万箭穿心》 című kisregényének filmváltozatát a közönség lelkesen fogadta. Az eredeti műben Li Baoli, wuhani nő tragikus életéről olvashatunk. Li Baoli fiatalkorában szép volt és tehetséges, de a természete túlságosan kérlelhetetlen; éles és könyörtelen nyelve megkeseríti a férje, Ma Xuewu életét, aki, hogy emiatti frusztrációját levezesse, viszonyba keveredik egy gépírónővel. Miután Li Baoli rájön erre, feljelenti a rendőrségen, és így rajta is kapják a férjét a szeretőjével egy motelban. Ma Xuewu miután megtudta, hogy a felesége jelentette fel, folyóba vetve magát öngyilkos lesz. A fiuk, Xiaobao nem képes megbocsájtani az anyjának, amit az apjával tett, és az egyetem elvégzése után megszakít vele minden kapcsolatot. Fia érdekében Li Baoli tűri a megaláztatást, és képes "járomba hajtani a fejét". Ebben a kisregényben Fang Fang a női sorsok feltárásának során nagy ugrást tesz: hőse a külső akadályok leküzdésétől eljut a saját belső gátjainak áttöréséig.

2011-ben a Kínai Nyelvű Irodalom Média Nagydíjának a zsűrije "Az év írója" címet adományozta Fang Fangnak. Indoklásuk szerint "Fang Fang művei őszinték, igazak, tele vannak lendülettel és merészséggel; narratívája terjedelmes és erőteljes, nyelvezete kifinomult, mestere a szavaknak; a hétköznapi világot valódi érzelmekkel tölti meg. Egyszerű, felszínes kifejezésekkel is komoly mondanivalót képes közvetíteni, írásainak szerkezete szellős és nagy ívű, hangulatuk magával ragadó, lenyűgöző. Közönséges, hétköznapi szükségleteinket és a szenvedély múltával megmaradó üresség metaforáját arra használja, hogy megmutassa milyen törékeny az élet, miközben arról is tanúbizonyságot tesz, hogy milyen összetett, tragikusan fenséges és szívós az emberi természet."